SIGMA ELECTRONICS

Együtemű végfokozat OS 51-es csővel

<< Vissza

Előzmények
 A kapcsolási rajz
 A tápegység
 A megvalósítás
 A kimenőtrafók
 Mérések
 Az első igazi meghallgatás
 Tanácsok az utánépítéshez


Előzmények


     Mértékadó vélemények szerint a legjobb hangú erősítők triódás együtemű kapcsolással működnek. Megpróbáltam utánajárni a dolognak. Persze nem volt célom éppen az Ongaku, vagy valamelyik társa agyagba döngölése.
     Mit tegyünk, ha együtemű végfokot szeretnénk építeni, és nincs kéznél egy pár jól fejlett végtrióda?
     Rengeteg megoldás született már a népszerű GU 50-essel. Egy pár ebből a csőből is rejtőzött a fiókomban, de most valami mást szerettem volna.
     Itt van például a valamikori Tungsram egyik kedvenc adócsöve az OS 51. Ha rákeresünk a neten, több helyen is egekig magasztalják. Amerikában akár több száz dollárt is elkérnek darabjáért, de semmi konkrétum (ha valaki mégis találna ilyent, szívesen venném, ha elküldené).

     Ebből a csőből is volt a fiókomban 3 db, egy barátomtól kaptam ajándékba sok évvel ezelőtt. Nézzük meg, először is közelebbről. Kivitelét tekintve színüveg pentóda septar fejjel, egész csinos darab. Szép feketített anódja van, a gyári specifikáció szerint 45 wattot tud eldisszipálni. Katalógusadatok értelmében ellenütemben 1000 V anódfeszültségnél 194 W a kimenő teljesítménye 2 darabnak, bár ehhez azért rácsáramos vezérlés is kell. Ama bizonyos 1979-es Rádiótechnika Évkönyvben [1] említették ezt a beállítást, igaz, az utóbbi tény elhallgatásával.
     Ha kicsit összehasonlítjuk a GU 50-nel (ezt a csövet is gyártotta a Tungsram 5S004 típusjellel), szembeötlik néhány előnyös tulajdonsága. A plusz 5 W anód-disszipáció nem számottevő, viszont a meredeksége és az erősítése jóval nagyobb, ez a trióda-kapcsolásban hálás dolog. Hátrányos viszont, hogy közel kétszeres fűtőáramot igényel. Ezzel azért lazán tudja a 240 mA katódáramot, csúcsban sokkal többet is.


     Mi a helyzet a trióda-kapcsolással? Erről nem sokat mondanak a katalógusok, mindamellett feltüntetik, hogy lehetőség van rá, többek között ezért is vezették ki a harmadik rácsot.
     Mit tud végül is ez a cső? A trióda-karakterisztikát megkaphatjuk, ha a pentódáéból megszerkesztjük (persze ez csak közelítő megoldás, bár nem rossz), de az ügy megér egy alapos mérést is. Az sem közömbös, hogy a segédrács bírja-e az anódfeszültséget, a katalógus max. 300 V-ot enged meg. A GU strapabírásáról legendák szólnak, az OS-ről nincs ilyen adatom, bár ezt is használták katonai adókban.
     Volt egy félkész erősítőm, ennek a tápegysége 200 és 400 voltot tudott leadni elég jó terhelhetőséggel. Erről mértem be az OS-t. A karakterisztikákat mellékelem. Kipróbáltam úgy is, hogy a fékezőrácsot az anódhoz kötöttem, meg úgy is, hogy a katódra. Utóbbi beállítás nekem jobban tetszett, nagyobb erősítést és meredekséget mértem, valamint a segédrács-áram is kedvezőbben alakult, tehát innen indultam tovább. Ennek ellenére lehet, hogy valakinek a másik beállítás tetszene jobban.


     Szükségünk van még egy meghajtó csőre is. Maradjunk a Tungsramnál, ez egyébként úgyis egyik kedvenc gumicicám.
     A 80-as évek végén leginkább a néhai Ezermester bolthálózatban dobáltak szét pár forintért remek csőkészleteket, köztük volt az ipari kivitelű E80CC. Mivel ebből is rendelkezem néhány darabbal, a feladatra ezt választottam.
     Kb. 30 V meghajtó feszültség kell a végcsöveknek, az erősítő érzékenységét viszont nincs értelme 1 V-nál alacsonyabbra választani. Úgyis előerősítőről fogom hajtani, ennek elég magas a kimenőjele. Az E80CC erősítési tényezője pedig 30 körüli (a [2] forrás hibás adatot tartalmaz). A meghajtó impedanciát illik alacsony értéken tartani. A rácsellenállásra az egyetlen támpontom a - tudomásom szerint - egyedüli gyári OS 51-es hangvégfok kapcsolása (Rável VR 102, lásd Kádár Géza: Rádióvevőkészülékek kapcsolása II. kötet, 222. oldal). Itt 150 kohmot használtak, ezt alkalmaztam én is. Persze, a teljes impedanciát nem ez határozza meg, jelentős kapacitások is terhelik a meghajtót. Ha nem akarom elbonyolítani a dolgot, „mu-follower” kapcsolást építek. Ennek sok előnyös tulajdonsága ismert. Mivel a felső trióda katódkövetőként működik, amit még egy utánhúzó áramkör is feljavít, lényegében szinte tökéletes áramgenerátort hoztunk létre. Ez megvalósítja azt az állapotot, ami az erősítési tényező meghatározásához szükséges: u=dUa/dUg, Ia=const, tehát az anódáram nem változik. Az áramkör erősítése így megegyezik az alsó trióda erősítési tényezőjével. Ez azért is nagyszerű dolog, mert az erősítési tényező a cső leginkább állandó paramétere, így a torzítás is a legjobb.
     Kimenet szempontjából az áramkör katódkövető, ennek minden előnyével.
     Egyetlen hátrány, hogy a két anódfeszültség összeadódik, ehhez jön még az utánhúzó feszültségejtő ellenállásának hatása, de ez esetünkben nem probléma, tápfesz van bőven.
     Lehetne vitatkozni a katódblokkoló kondenzátorról. Mivel a rendszer anódárama nem változik, a katódellenálláson sincs váltófesz, én így kihagytam, nem okoz gondot. Legfeljebb az alsó trióda belső ellenállása nő meg, ezáltal az egyébként kiváló tápfeszültség-elnyomás valamelyest csökken.
     A végfok kapcsolásáról már ejtettem szót. Az anódfesz 400-450 V, ezt az OS 51 vígan elviseli. Az előfeszültséget külön táppal állítom elő, ez jelentős energia-megtakarítás a katódellenálláshoz képest. Nem utolsó szempont az sem, hogy így sokkal könnyebb az anódáramot belőni.

     Ha lúd, legyen kövér! Legyen az egyenirányítás is csöves. Itt kicsit felfüggesztettem a Tungsram-mániát, mivel a gyűjteményben lapult egy GZ 34-es. Ez ugyan Mullard gyártmány, de céljaimra éppen remekül megfelel.
     Az előfeszt szeretem stabilizálni. Sok bosszúságtól tud megkímélni. Már akkor itt se legyen félvezető, volt kéznél néhány VR 105-ös, egyet betettem ide.


A kapcsolási rajz

     Az erősítő bemenetén 2×50 kohmos ALPS potméter fogadja a jelet. Ez akár el is hagyható, akkor viszont a rácslevezető ellenállás helyett kell max. 100 kohmot beiktatni. Ez nagymértékben befolyásolja a zavarérzékenységet. Én a poti után betettem egy 470 kohmos ellenállást, ALPS ide - vagy oda, az ördög nem alszik. Az 1 kohmos soros ellenállás további rémségektől védhet meg, értékét viszont nem érdemes nagyobbra választani, mivel az E80CC anód-rács kapacitása elég tekintélyes. A „mu-follower” kapcsolása hagyományos. Az anódáramot R3 állítja be kb. 2 mA-re. R4-en így 40 V esik, ez bőven megfelel az utánhúzó helyes működéséhez. Az áramgenerátor trióda rácsellenállását (R6) nem szükséges magas értékre venni, mivel itt az impedancia úgyis rendkívül nagy. C1 utánhúzó-kondenzátor emiatt elég kicsi is lehetne, viszont az alacsonyfrekvenciás fázistolás miatt nem érdemes takarékoskodni vele. Az adott beállításban a kimenő-impedancia bőven 1 kohm alatti.

     C2 csatolja a meghajtó-feszültséget a végcső rácsára. Ezt az előbbi okokból szintén nem érdemes alacsonyra venni. Én egy 470 nF 630 V-os WIMA kondit építettem be. A 630 V jelentős túlméretezésnek tűnik, amíg bele nem gondolunk, hogy valamiféle hiba miatt itt akár 600 V is előfordulhat. Fő az üzembiztosság! A végcső rácsellenállásának alsó végére csatlakozik az előfeszültség-beállító komplexum. Az anódáram R13 potméterrel állítható be. Mivel nem nagyon bízom a potméterekben, bekötöttem R18 ellenállást is, ha valami gond van, a végcső lezár. Az OS 51 vezérlőrácsára R8 csatolja a jelet. Ezt a legrövidebb lábbal kell a csőfoglalatra forrasztani, nehogy véletlenül valami gerjedés lépjen fel. Ne feledjük: az OS 51 eredetileg rövidhullámú adócső, legalább 60 MHz-ig üzemképes.
     Hasonló célzattal került be az R11-es is. Mint említettem, a fékezőrácsot a katódhoz kötöttem. Kívánság szerint ez is csatlakoztatható az anódhoz, de a 100 ohmos ellenállás bekötését ide is javaslom. A katód és a testpont közé érdemes betenni R10-et, egy digitális multiméter 200 mV-os állásában könnyen mérhető a katódáram (a trióda-kapcsolás miatt ez megegyezik az anódárammal).
     A végcső anódkörében található a kimenőtrafó, ez az egész erősítő sarkalatos pontja. A közölt karakterisztikán remekül kiszerkeszthető a terhelőimpedancia, 450 V-os anódfeszültséget és 100 mA anódáramot alapul véve ennek optimális értéke 2500 ohm. A kimenő teljesítmény kb. 10 W-ra adódik. Erről még részletesen szeretnék írni.
     Mindenesetre érdemes védeni a végfokot a terhelés leszakadása ellen, ez minden trafós erősítő réme. R15-16 ellenállásokat bekötve ennek a célnak is eleget teszünk, valamint a kimenet is szimmetrikus lesz. A közös pont testelését nagyon ajánlom. Általában azt tartják, hogy a visszacsatolás nélküli erősítők (ez is az lesz) akkor szólnak legjobban, ha a kimenetet hagyjuk levegőben lógni. Ez bizonyára igaz is, addig, míg a trafó atombiztosan szigetelt. Viszont ha véletlenül mégis átütne, az anódfesz kijut a hangszóróra. Valljuk be, ez nem túl egészséges.
     Még egy részletet nem említettem. A „mu-follower” tápfesz elnyomása az áramgenerátor miatt jelentős, mégis érdemes RC szűrőtaggal leválasztani a tápról. Ezt a célt szolgálja az R9-C3 komplexum. Ide feltétlenül nagyfeszültségű, legalább 450 V-os elkót kell beépíteni.

A tápegység




     A tápegység lelke a hálózati trafó. Dacára az aránylag alacsony kimenő-teljesítménynek, elég combos darabra lesz szükség. Szolgáltatnia kell az anódfeszültséget, a csúcsegyenirányítás miatt jelentős árammal. A csöveket váltófeszültségről fűtöm, ez ilyen jelfeszültség-szinteknél nem okoz gondot. A végcsövek 12,6 V-ról közel 3 A-t vesznek fel, a meghajtókat 6,3 V-ról járatom, így 1,2 A az áramigény. Ehhez jön még az egyenirányító cső fűtése, ez közel 2 A 5 V-ról. Szükség lesz még egy szekunder tekercsre az előfeszültséghez, ennek terhelése minimális.

     Az anódfeszültség előállításához nézzük a GZ 34 karakterisztikáját. Erről jól leolvasható, hogy a 450 V-hoz kicsit több mint 2×400 V váltófesz kell. Ez elég durva tekercs lenne, mivel eredetileg leágazásosra terveztem az anódfesz pontos beállíthatósága miatt. Ha egyszerűsíteni szeretnénk, és megengedünk két félvezető diódát a tápban, Graetz-kapcsolássá alakíthatjuk az egyenirányítót. Természetesen ekkor legalább 1,5-szeres áramra kell méretezni a tekercset. A GZ 34 maximálisan 60 uF puffer-kapacitást visel el. Mivel itt 450 V feszültség van, 2 db 100 uF 385 V-os elkót kötöttem sorba. Be kell iktatni az R1-2 ellenállásokat is. Ezek egyrészt megosztják a feszültséget az elkók között, másrészt gondoskodnak a kikapcsolás utáni kisütésükről is. Ez életvédelmi szempontból rendkívül fontos! A rajtuk folyó kb. 1 mA áram nem okoz jelentős terhelést.
     A puffer-elkókon még elég nagy a búgófeszültség. Ez az A-osztályú, együtemű végfoknál elviselhetetlen mértékű. Ezért fojtótekercses szűrőtagot szoktak beiktatni. Általában minden hasonló erősítőben a pozitív ágban található a fojtótekercs. Viszont ha áttesszük a negatív ágba, ezzel teljesen kizárjuk az átütésveszélyt. Végül is ugyanúgy megmarad a soros kapcsolás. A fojtó legalább 5 H-s legyen. Ezután következhet a szűrőkondenzátor. Ennek értéke a pufferénél magasabb is lehet, a fojtótekercs miatt ez már nem zavarja az egyenirányító csövet. Ide két 220 mikrós kondit tettem be, az előbbihez hasonló kapcsolásban. Az elkó negatív pólusa csatlakozik a testhez, ez az erősítő leghidegebb pontja.


     Az OS-ek fűtése egyszerűen a 12,6 V-os tekercsről jön, 2 db ellenállással szimmetrizáltam, a közös pontot a testre kötöttem. Az E80CC-kkel ezt már nem lehet megtenni. 90 V-ra meg kell emelni a fűtés közös pontját, nehogy a fűtőszál-katódra előírt maximális feszültséget túllépjük. A tekerccsel párhuzamosan bekötöttem R11-12 ellenállásokat. Ennél pontosabb szimmetrizálásra szerintem nincs szükség.
     Hátra van még a negatív tápegység. A VR 105-ös cső 140 V körüli gyújtófeszültséget igényel. Az egyenirányított feszültségnek tehát ezt meg kell haladnia, különben nem indul be a stabilizátor. Mivel az áramfelvétel minimális, feszültségkétszerezőt alkalmaztam. A stabilizátorcső után még érdemes egy szűrőtagot beiktatni, ezt a célt szolgálja R6-C8.


     Még néhány észrevétel.
     Az erősítőt mindenképpen földeléses érintésvédelemmel kell ellátni. Az összes fém alkatrészt, trafómagot, dobozt, stb. közvetlenül a földelőponthoz kell kötni. A hangfrekvenciás részekkel viszont már gond lehet, az előerősítőn keresztül földhurok alakulhat ki. Jó megoldás erre, ha a földelést a hangfrekvenciás testtel egy termetes, néhány ohmos ellenállással kötjük össze. Esetemben ez R10, 10 ohm 5 W.
     Földhurok jöhet létre a hangfrekvenciás összekötő kábelen is, ezt hivatott megakadályozni a bemeneten csatornánként elhelyezett két soros ellenállás (R17, az erősítő rajzán).
     Természetesen a hálózati csatlakozás mindkét ágát biztosítani kell. Ugyanígy az egyenirányító kör negatív ágába is érdemes bekötni egy biztosítékot, ez véd az anódkörben esetleg bekövetkező zárlat (átütés) esetén.
     Nem ejtettem még szót S2 kapcsolóról, ennek szerepére a későbbiekben visszatérek.


A megvalósítás


     Egy dekoratív megjelenésű, ugyanakkor üzembiztos berendezés alapja a stabil mechanika. Nyitott kivitelt terveztem, fadobozzal, ennek a tetején állnának a csövek és a trafók.
     Mivel komplett faipari műhely áll rendelkezésemre, a kivitelezés nem jelentett gondot. A fatárolóban találtam bontott anyagból mahagóni fát, ez képezte a kiindulást. Az oldalak 15 mm-es anyagból készültek, géreléssel, ragasztással. A hátlapra kerültek a furatok és kivágások a hálózati csatlakozónak, kapcsolónak, biztosítékoknak és a ki-, bemeneteknek.

      Az előlapon csak a szintszabályozó potméter kapott helyet. A sarkokba belülről beragasztottam egy-egy juharfa hasábot, ezek tartják a lábakat és merevítik a dobozt. A hátsó részt 12 mm-es mahagóni lap borítja, ez fogja hordozni a trafókat. A jelentős terhelés elviselése céljából még merevítő lécekkel is elláttam. Az elektronikát feltétlenül érdemes árnyékolni, ezért, valamint az egyszerűbb szerelhetőség végett a keret első részét nyitva hagytam. Ide egy fóliázott lemezből összeforrasztott doboz került, pontosan becsiszolva, középen kamrával a tápegység csőfoglalatainak. A külső részét fekete festékkel lefújtam, persze miután a csőfoglalatok furatait kialakítottam. A csöveken kívül még helyet kapott két-két mérőcsatlakozó, és az anódáram beállító potik sapkával zárható furatai.

     Belülről most már ráforraszthattam a csőfoglalatok rögzítő csavarjait, valamint a forrlécek távtartóit. A foglalatok és a fóliázott lap közé egy-egy textilbakelit távtartó-gyűrűt helyeztem el.
     Az egész árnyékolt dobozt ezután be lehetett csavarozni a fa keretbe.
     A dobozt alulról is illik árnyékolni, erre a célra expandált lemezt alkalmaztam, természetesen földelve. Az erősítő lábai is mahagóniból készültek. Egy-egy M6-os csavar tartja őket, ezek segítségével vízszintbe állítható a doboz.

     Hálózati trafó céljára tekercseltettem egy toroidot. Fontos volt a túlméretezés, hogy a melegedés és a mágneses szórás minimális legyen. A trafó remek lett, igazi profi kivitel, köszönet érte a gyártó cégnek (itt lenne a reklám helye...). Kis gond azért adódott, a szekunder feszültségek még teljes terheléssel is jelentősen meghaladták a megadott értékeket. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy nálam a 230 inkább 238 V közelében jár. Itt jött be igazán a leágazásos anódtekercs. A kimenőket viszont magam szerettem volna elkészíteni, de ez egy másik történet.
     A tápegység alkatrészeit a trafótartó fa lap alatt helyeztem el, az elkókat is gondosan rögzítettem filcezett keményfa léccel. Fojtótekercs céljára a lomok között találtam egy megfelelő darabot, kissé rendbehoztam, új kivezetéseket is kapott. Szerény méréseim szerint az induktivitása is kb. 5 H.


      Az elektronikát szigetelőre szegecselt forrfülek tartják (légszerelés). Roppant fontos a test megfelelő kialakítása. Nekem nagyon beváltak a lapos rézsínek, itt egy régi számítógépből kiszerelt vezetősínt használtam fel. A tápegység lapos OFC hangszóró-kábellel csatlakozik hozzá, ezt is szívesen használom nagyáramú vezetőkhöz. Az ellenállások a nagyfeszültségű részeken 2 W-os fémréteg típusok, máshol 0,6 W-osakat használtam.
     A végcsövek fűtése összesodort 0,75 mm2-es kábelekkel van megoldva, a nagyfeszültségű vezetékezéshez is ilyent használtam. A meghajtók fűtése többszálas telefonkábelen jön. A kényes helyeken jó minőségű OFC adatkábelből bontott ereket kötöttem be.

     A be- és kimenetek természetesen aranyozottak, a hátlapra vannak csavarozva. A bemenetektől az ALPS-potiig, valamint az erősítő csatornákhoz teflon-szigetelésű árnyékolt kábelt építettem be.
     Mikor minden összeállt, először a fűtéseket próbáltam ki. A pontos fűtőfeszültségeket soros 2 W-os ellenállásokkal állítottam be. Persze ilyen érték az egyenirányító csőhöz nem volt, ezt ellenállás-huzalból tekercseltem (a képen jól látszik).


     A szűrőelkókat illendő dolog formálni. Ezt a műveletet elkónként végeztem egy 350 V-os táppal. Mikor minden rendben volt, még kimenőtrafók nélkül, lehetett indítani az anódtápot is. Természetesen a legalacsonyabb feszültségű leágazásról kezdtem, itt azután meg is állhattam, mert lejött a 450 V. A GZ 34-hez szükség van védőellenállásra is. Ezt általában a trafó rézellenállása ki is adja. Itt viszont az egy tekercs miatt ez jóval kisebb az ajánlottnál, ezért van beforrasztva a 68 ohm



     Még egy probléma felmerült, itt jön az S2 kapcsoló magyarázata. A GZ sokkal hamarabb felfűt, mint a végcsövek, mivel így még nincs anódáram, a tápfesz jelentősen megugrik (elérheti a 600 V-ot is). Ezért késleltető áramkört építettem hozzá, egy 555-ös időzítőt állítottam be kb. 15 másodpercre, ez húzza meg az 5 V-os relét, ami zárja az egyenirányító fűtőkörét (S2).
     Természetesen erre nincs feltétlenül szükség, akár el is hagyható (feltéve, hogy az alkatrészek bírják a túlfeszt).
     Miután minden feszültség és áram stimmelt, valahogy meg kellett volna hallgatni, hogyan szól? Persze a kimenőtrafók még nem voltak sehol.
     Volt egy trafóm, amit még kis gimnazista koromban egy meg nem valósult végfokhoz tekercseltettem, csak a mester valamit félreértett, úgyhogy annak idején a szekrény mélyére került az egész. Most előbányásztam, szétszedtem és újravasaltam légréses kivitelűre. Bekötöttem az egyik végcső anódkörébe, és - jobb híján - az otthoni kis Philips hifi hangszóróját kapcsoltam hozzá. A műsorforrás hordozható CD-játszó volt. Nyilván ezzel az összeállítással nem vártam csodát, természetesen nem is jött meg. Amiért mégis értelme volt a kísérletnek, kiderült, hogy az áramkörök tudják, amit kell, a tápfeszültség szűrése is megfelelő volt.


A kimenőtrafók


     Hátra volt még a kimenőtrafók elkészítése. Tervezésüknél bevált típusokból indultam ki. A primert 5 részre osztottam, a szekunder ezek között helyezkedik el 2×2 soros-párhuzamos kapcsolás szerint. Két vastípus jöhet szóba, a szükséges vaskeresztmetszet legalább 12 cm2. Az egyik az EI 84, ezt a kis ablakméret miatt mindjárt el is lehet vetni. Az előbb említett trafóm viszont EI 92/30-as magon volt. Ez egy remek vasméret, csak a 30 helyett legalább 45 mm pakett-vastagságra van szükség. Volt még egy ugyanilyen vasam, egy hálózati trafóé. Ennek a tekercsei számomra úgyis használhatatlannak bizonyultak. Harmadik trafó viszont sehogy sem akart előkerülni. Nézegettem az internetet is, eredmény nélkül. Mindegy, addig is lássunk neki az elsőnek (mármint ez életem első saját készítésű trafója). Először is szükség volt tekercselőgépre. Készítettem hát egyet, mivel terveimben további tekercselési őrület is szerepel. A masina leírását másik cikkben közlöm.



     A tekercstesteket 0,8-as prespánból készítettem, emiatt a tekercselő magon merevítőket kellett alkalmazni. Egy barátom jóvoltából rézhuzalt is sikerült beszerezni. Az első tekercs persze nem sikerült, mert túl optimistán bántam a rendelkezésemre álló hellyel. Ezt aztán szét is bontottam, úgyhogy az anyag végül is nem veszett kárba.
     Újraszámoltam a huzalvastagságokat, és a második nekifutás már sikerrel járt. Összekötöttem a tekercsrészeket, bevasaltam, légrés beállítására 2 réteg nyomtatópapírt alkalmaztam. Hogy a pajzslemezek ne tudják rövidre zárni a légrést, ide is egy-egy prespánból kivágott betétlapot fogattam be. 50 Hz-ről lepróbáltam, minden rendben volt.


     Következett az újabb meghallgatási próba, az előzőhöz hasonló összeállításban. Csoda most sem történt, de kiderült, hogy rendesen működik a trafóm, és kétéves kislányomnak is sikerült örömet szerezni vele.

     Ezután megtekercseltem a másik trafót is, de ehhez persze nem maradt vasmag. Végső kétségbeesésemben a Vaterához fordultam, meg is lett az eredmény. Itt mondok köszönetet az eladónak a korrekt üzletért.


     Elkészült hát az erősítő. Még annyi dolgom volt, hogy a trafókat leburkoljam. A kimenőkhöz akadt kész anyag, papírboltban kapható hálós fém jegyzetlap-tartó, megfelelően szigetelve, rögzítve és természetesen földelve. A toroiddal nem volt ilyen szerencsém, kénytelen voltam magam készíteni burkolatot. Az oldala expandált lemezből van, hátul jól összecsavarozva, tetejének nem találtam mást, mint CD-gyártásból visszamaradt leszorító korongot. Ezt feketére lefújtam, egy nagy alátétes bútorcsavarral rögzítettem a toroid tartójához.



Mérések


     Az első méréseket saját készítésű RC-generátorral és oszcilloszkóppal, valamint Orivohm csővoltmérővel és egy kis digitális kéziműszerrel végeztem.

     A kimeneteket 8 ohm 20 W-os ellenállásokkal zártam le. Először az anódáramot állítottam be 90 mA-re. Hosszabb ideig figyeltem, mennyit változik, majd utána állítottam. A frekvenciamenetet a szkópon ellenőriztem kb. -10 dB meghajtásnál. A generátor 10 Hz - 100 kHz között állítható. 40 Hz alatt a kimenőjel sajnos torz volt, úgy látszik, be kell állítani a kütyüt. Az amplitúdó azonban itt sem változott.


     20 kHz-ig az átvitel lineáris, valamivel 30 kHz felett csökken, majd jön egy kis rezonanciacsúcs, kis kiemelés tapasztalható, ezután erősen levág a kimenő szint. Kíváncsiságból bekötöttem a generátor kalibrátorát is, erről négyszögjelet adtam a bemenetre. Az 50 Hz-es négyszög jellegzetes tetőesést mutat, 500 Hz-en a jel szép szögletes, a felfutáson a berezgés már látható, 5 kHz-en jól mutatja a 40 kHz körüli enyhe rezonanciát. Azért mértem ezeken a frekvenciákon, mivel az osztó itt ad szimmetrikus négyszögjelet.



50 Hz


500 Hz


5kHz


     Megmértem a kivezérelhetőséget is, addig növeltem a bemenőjelet, míg az oszcilloszkópon nem látszott a jellegzetes telítődéses torzítás.


1 kHz szinusz


A kivezérlés határán


     A műterhelésen ekkor 8 V váltófeszültséget mértem, ez megfelel 8 W kimenőteljesítménynek. A végcső természetesen többet tud, valami elvész a kimenőtrafón is.
     A méréseket megismételtem a másik csatornában is, a szimmetria meglepően jó volt.
     Végeztem még egy kísérletet. A szkóp vízszintes csatornáját rákötöttem a generátorra, a függőlegesen az erősítő kimenetét hagytam. Így megfigyelhető az erősítő fázistolása, 1 kHz-en az átviteli karakterisztikát is meg tudtam jeleníteni.



50 Hz


10 kHz


20 kHz


     Természetesen 20 kHz fölött elszabadul a pokol, tekintettel a rezonanciára és egyéb jelenségekre.

Átvitel 1kHz-en a teljes kivezérlés közelében


Az első igazi meghallgatás

     Erre a procedúrára sajnos nem sok időm maradt. A bemenetre a Sony CDP-310 XE típusú CD-játszómat kapcsoltam direktben, a hangszóróim saját készítésű TVM Mirror SE-k (még a boldogult Hang és Technika folyóirat cikke alapján szerkesztve).
     Első meglepetés a bekapcsolás utáni csend. Ha a hangszórókhoz egészen közel mentem, egy kis brumm azért hallható volt, 1 m távolságról viszont már semmi. A CD-játszó viszont nem tudta teljesen kihajtani a végfokot. A hangzás igen tisztességes, elsőre is megleptek a rendkívül kiegyensúlyozott arányok.


     Úgy tűnt, hogy a kis Mirrorok mélytartománya helyreállt. Mindig keveselltem a basszusukat (eredeti specifikáció szerint 55 Hz-től visznek át), pedig eddig is jobb fajta csöves erősítővel hallgattam őket. Készült is egy hatodfokú szubbasszus láda, erre most úgy néz ki, nem lesz szükség. Hozzá kell még tennem, hogy elsősorban komolyzenét hallgatok, szimfonikus zenekart, orgonát, kamarazenét, de a jazz sem áll távol tőlem. Legközelebb több időm lesz, bekötöm az előfokot is, több mindent meghallgatok, nem csak CD-ről, de LP-ről is.


     A rendszert ezután többször is sikerült meghallgatnom. Ahogy bejáratódik, egyre jobb lesz a hangzás! A tér elég részletes, jól elszakad a hangszóróktól. A kb. 8 Watt megdöbbentő hangtömeget képes kezelni. Pedig a sugárzók a tervező szerint mindössze 86 dB érzékenyek, a 25 m2-es erősen túlbútorozott szobában bőven elegendő hangerőt biztosítanak.
     Ez az erősítő tényleg meggyőzően szól, mindenkinek tudom ajánlani egy ilyen, vagy hasonló szerkentyű megépítését.



Tanácsok az utánépítéshez


     Először is a szokásos fontos figyelmeztetés!

     Csöves berendezések építésébe, javításába csak megfelelő képzettséggel rendelkezők kezdjenek bele! A készülékben 450 V-os tápfeszültség van jelen meglehetősen nagy terhelhetőséggel. A vele való közvetlen találkozás súlyos balesetet, eseteg halált is okozhat! A nagy teljesítményű csövek üvegbúrája üzem közben magas hőmérsékletet ér el. Érintése égési sérülést okozhat! Mindenki csak saját felelősségére kísérletezzen, vigyázva a környezetében élők testi épségére is! Az érintésvédelmi szabványokat feltétlenül be kell tartani!

     Az erősítő utánépítése lehetővé tesz bizonyos változtatásokat. Először is a meghajtó fokozat tetszőlegesen variálható. Aki soknak találná a bemenő jelszintet, használhat ECC 81, ECC 85, vagy akár 6SL7 kettős triódát is. A „Mu-follower” esetében az erősítés kb. 60-szoros. Vigyázni kell a fűtőszál előfeszítésével, ezek a csövek kb. 90 V-ot bírnak ki!
     Használható az „SRPP” is, ez kevesebb alkatrésszel valamivel alacsonyabb erősítést eredményez.
     Az ECC 83-ast nem ajánlom, ennek a kimenő impedanciája a végcsövek meghajtásához valószínűleg már túl magas.
     Az E88CC viszont jó megoldásnak bizonyulhat. Az erősítés ebben az esetben is kb. 30, a munkapont beállítására ügyelni kell. Általában elmondható, hogy a 2 mA anódáram megfelelő.
     A tápegység is lehetővé tesz bizonyos változtatásokat. A félvezetős egyenirányítást nem ajánlom, de a dupla tekerccsel érdemes kísérletezni. A Tungsram-családból is választhatunk egyenirányítót, a jó öreg PV 200/600 vagy PV 200/1000 még éppen megfelel. De 2 darabot kellene használni EY 88, PY 81, vagy PY 88-ból.
     Az előfeszültség esetében fontos, hogy legalább -60 V-ra van szükség. A stabilizáláshoz megfelel egy Z-dióda is, de a stabilizátor csövekből is van választék: VR 75, 85A2T, 108C1, OA 3, OC 3, OG 3, OB 2.
     A végcső sarkalatos pont, az egész berendezés erre épül. Esetleges Philips megfelelő a PE 1/100, bár nem hiszem, hogy ezt túl könnyű lenne beszerezni.
     Végül, de nem utolsó sorban közlöm a kimenőtrafó tekercselési vázlatát és a csövek bekötését.
     Várom az esetleges kérdéseket és az eredményeket is!
     Az építéshez jó munkát és sok sikert kívánok!

Irodalom
___[1] Rádiótechnika Évkönyve - 1979.
___[2] Tungsram - Electron tubes and semiconductors - 1978.
___[3] Ágoston Lajos: Audiofil erősítők építése 2003.


Lap tetejére

<< Vissza

Kezdőlapra