SIGMA ELECTRONICS

Előerősítő az OS végfokhoz

<< Vissza


Az alapok
 Felépítés
 Az erősítő-rendszer
 A tápegység
 Kiegészítők
 Tapasztalatok


Az alapok


     Azt mondják a nagyok, hogy az előerősítő rendkívül fontos eleme a hangláncnak. Minden bizonnyal igazuk is van. Minden esetre, ha LP-t is szeretnénk hallgatni, a korrektor fokozat elengedhetetlen.
     Működik már a triódás SE végfok. Az érzékenysége 1,5 V körül alakul, a SONY CD-játszó mégsem tudja teljesen kihajtani. Meg hát tényleg nem csak CD-t hallgatnék.
     Nagy lökést adott az ügynek, hogy kedvenc kollégám szinte új DVD-lejátszója jobblétre szenderült (nem meglepő a kínai ipar nagyszerű termékeitől). A takaros kis fémdoboz használható maradt, így megteremtődött a lehetősége egy szuper lapos csöves erősítő megépítésének (lehetne versenyt is hirdetni, a szubminiatűr drótlábú csövek további előnyt jelenthetnének).
     Viszont, ha lúd, legyen kövér, adjunk lehetőséget távirányításra is. Az IR-szimbólum és a kis ablak úgyis ott díszeleg az előlapon.

Felépítés


     Nézzük, mire van szükség, mit lehet a romokból felhasználni, mi fér el a dobozban.
     Ha nem akarom az előlapot túlzottan átszabni, adottak a korlátok. Nézzük, mink van. Balról jobbra: hálózati kapcsoló (ez éppen megfelel), DVD-fiók (erre semmi szükség, jó lesz a helye valami feliratnak), tálcanyitogató gomb (ez lehet a némító kapcsolója), kijelző ablak (ez még jó lesz valamire), négy funkció-gomb (csatornaválasztó), némi üresség (itt elférnek a potigombok), végül két kihajtható műanyag fül, egyik alatt a kártyaolvasó volt, a másik az USB aljzatot takarta. Ezeknek is találunk majd valami funkciót.
     A DVD-játszó eredetileg természetesen kapcsolóüzemű tápról járt, éppen ez döglött meg, aztán a feszültségek sem stimmelnének, végső érvként pedig a kapcsolóüzemű herkentyűk ehhez hasonló szerkezetekben kerülendők, a tápegység tehát teljesen új konstrukció. Fontos szempont, hogy a trafó elférjen a max. 38 mm-es belmagasságban. Sikerült készíttetnem olyan toroidot, ami ennek a kritériumnak éppenhogy megfelel. Az egyenirányítás persze itt is csöves.
     A hátlapon rengeteg RCA-csatlakozó volt, ez lehetővé tette a megfelelő számú ki- és bemenet kialakítását. Van tehát négy bemenetünk, esetemben ez a Phono - CD - Tuner és egy további nagyszintű csatlakozást jelent. A Scart aljzat helyén elfért három kapcsoló, ezekkel lehet a bemeneti érzékenységet állítani. Kimenetnek van a vonal, erre jön a végfok, plusz a szubbasszus csatlakozás. Felszereltem még egy pár felvétel-csatlakozót, ezek közvetlenül a választó kapcsolóról jönnek.
     A szerkezetet nem bonyolítottam túl, egyszerű relés bemenet-választó, RIAA-korrektor, hangerő-balansz szabályzó, vonalerősítő. Monitor-rendszert most nem építettem be.
     Kell még a segédtáp az egyenáramú fűtésnek, valamint a vezérlő logika a kijelzővel és a távvezérléssel (milyen stílszerű lenne ez mondjuk nuvisztor-csövekkel megépítve, bár lehet, hogy ez már nem férne el a dobozban).
     Nézzük először a tömbvázlatot.

     Az első a „Phono” bemenet. Ez közvetlenül csatlakozik a korrektor-fokozathoz. Kimenete az első kapcsolórelére jut. A vonalbemeneteket egy-egy csillapító fogadja, itt 10 dB-lel lehet az érzékenységet visszafogni. Ezután következnek a relék, amelyek kikapcsolt állapotban 100 kohmmal zárják le az inaktív vonalat, ezzel is csökkentve a nemkívánatos jelátjutást. A relék közös pontjáról a hangerő-balansz szabályzóra kerül a jel. Itt van még egy relé, amely némított állapotban rövidre zárja a bemenetet. A vezérlést úgy oldottam meg, hogy a választó kapcsolók ebben a helyzetben nyitnak. A kimenő fokozat kb. 10-szeres erősítésű, alacsony impedanciás kimenetű. A két csatorna között van egy egyszerű RC-komplexum, erről lehet meghajtani a szubbaszus rendszert.


Az erősítőrendszer


     Nem volt célom a spanyolviasz feltalálása, kerestem egy jól bevált kapcsolást. A pontos rajzát nem is közlöm, mivel nem kértem engedélyt rá.
     A dolog lényege egyszerű, minden fokozat hagyományos triódás erősítőből áll, ezt követi egy direktcsatolt katódkövető, biztosítva a következő fokozat alacsony impedanciás meghajtását. A RIAA-korrektor is két ilyen egységet tartalmaz, közöttük található a passzív korrekciós áramkör. Az eredeti kapcsolásban ECC83-asokat használtak, én csavartam egyet rajta annyiban, hogy a nagyerősítésű fokozatokba kedvenc ECC808-asaimat raktam be. A katódkövetők maradtak ECC83-assal, ebből jópár darab megmaradt a lecserélések után. Vannak, akik idegenkednek az ECC808-tól, én nem tartozom közéjük. A típus aránylag modern fejlesztés, az azidőtájt rohamosan terjedő sztereó rendszerekhez találták ki.

Szimmetrikus felépítésű, a két csőfél között hatásos árnyékolással. Adataiban lényegében megegyezik a 83-assal, de a szerkesztési elvekben vannak bizonyos eltérések. A legfeltűnőbb, hogy a bekötése más, ennek megvan az a hátránya, hogy összehasonlítgatás céljából nem lehet a hagyományos változatokkal cserélgetni. Minden esetre rendkívül kicsi a zaja, ez a phono előerősítőben nem hátrány. A típust a BEAG is előszeretettel használta, ilyeneket találhatunk a híres APX 100-asban és a zenekari erősítő sorozatban is.

     A vonali fokozatban hasonló a kapcsolástechnika, csak itt ECC82-esekkel kivitelezve. Az eredeti verzióban az első csőfél katódja át van blokkolva egy elkóval, ezt elhagytam. Az erősítés így kb. 12-ről 10-re csökken, ami nem lényeges, a létrejövő visszacsatolás viszont javítja a linearitást. A kimenő impedancia növekedése a katódkövető miatt nem számít. Arról lehet vitatkozni, hogy melyik ront többet a hangzáson; a minimális visszacsatolás (kb. 1,5 dB), vagy a blokkoló kondenzátor?

     A fenti képen tanulmányozható a megvalósítás. A szerkezet egy fóliás lapokból összeforrasztott, tető nélküli dobozba került. Az alsó lapon van néhány forrcsúcs a korrekciós RC-hálózat tartásához, egyébként minden alkatrész a csőfoglalatokhoz és a doboz középvonalában futó testvezetékhez csatlakozik. A csövek a dobozon kívülre kerültek, rugós rögzítéssel. A fóliás oldalak egyszersmind árnyékolásként is szolgálnak, a földvezetékhez kötve. A közös testvezeték lapos OFC-kábellel megy a tápra, az anódfeszt négyeres adatkábellel kötöttem be az utolsó szűrőelkó pozitív pólusához közvetlenül.

     Ehhez a témakörhöz tartozik még a bemenetválasztó és a hangerő/balansz-szabályzó egység. A műsorforrásokat aranyozott RCA-csatlakozók fogadják. Mivel ezen eszközök kimenőfeszültsége elég széles határok között mozog, érdemesnek tartottam egy-egy bemeneti csillapító beiktatását. Az egész rendszert úgy terveztem, hogy a jelforrások minden esetben 100 kohm lezáró impedanciát lássanak. A csillapító tagok beiktatott helyzetben 10 dB-lel csökkentik az érzékenységet.
     Hangerőszabályzónak valami jó minőségű potit szerettem volna, az ALPS ide megfelelő választás. Ha már távvezérlésben gondolkodom, akkor a motoros verzió jöhet szóba. Nem olcsó mulatság, de kompakt, megbízható egység, ezzel nem érdemes takarékoskodni.


     A hangerőszabályzó természetesen 100 kohmos, így eleget tesz a fentiekben részletezett kritériumoknak. Ez az impedanciaszint jó kompromisszum, nem terheli le a bemeneteket, a szórt kapacitásokkal sem okoz magashang-csökkenést, valamint zavarérzékenység szempontjából is megfelelő.
     Hátra van még a balansz-szabályzó. Ezt a kezelőszervet szerencsére csak ritkán kell macerálni, ezért nem is terveztem távvezérelhetőnek. Túl nagy átfogásra sincs szükség. Ha megelégszünk néhány decibellel, akkor jó megoldás a hangerőszabályzóval sorba kötni. Természetesen a legkorrektebb, ha középállásban nem csillapít, szinte rövidzárként viselkedik. Gyártanak is félpályás potikat ilyen célra, de ezekhez tapasztalatom szerint rendkívül nehéz hozzájutni. Más úton indultam el. Létezik egy nem túl magas minőségű sztereó potméter, olcsón beszerezhető típus. Sajátossága, hogy a két ellenálláspálya egymással szemben helyezkedik el, ez a logaritmikus karakterisztikájú példányoknál irdatlan nagy szórást mutat, az együttfutás katasztrofális. Mivel a két pálya ellentétes lefutású, két potiból összerakható a számunkra megfelelő darab. Csak az azonos lefutású pályákat kell összepárosítani, így két balansz-potit is kapunk. Középállásban az impedancia minimális, így komolyabban nem avatkozik bele a hangképbe. A 47 kohmos példányok beváltak, ezzel kb. +0,5 -3,5 dB átfogási tartomány biztosítható. A megoldás a gyakorlatban is jónak bizonyult.


A tápegység


     Ez már teljesen saját fejlesztés, bár sok újat nem tartalmaz. A csinos kis toroid trafó 2×300 V-os szekunderére egy EZ80-as csatlakozik. A teljes áramfelvétel kb. 25 mA, itt akármilyen egyenirányító cső elképzelhető. Állítólag a 6X4 igen jó választás, de a fiókom tele volt EZ80-nal. Mivel a toroid tekercseinek ellenállása meglehetősen alacsony, a 2 db. 180 ohmos védőellenállás beépítése okvetlenül indokolt. A katódra 47 mikrós puffer jön, ennél nagyobbat a cső nem is visel el, de nincs is rá szükség. Viszont az alacsony anódáram miatt eléggé nagy a feszültség, 400 V körül alakul. Az elkó 450 V-os.


     

     A további szűréshez szükség van egy fojtótekercsre. Ide egy Videoton TV hangkimenő trafót építettem be, ebből is van egy rahedlire való a fiókomban. Talán már gyanús, mekkora lehet az az ominózus fiók. Megnyugtatásul közlöm, hogy azért van még néhány szekrény meg polc is.
     Visszatérve a témára, a fojtó után már jöhetnek tisztességesebb kapacitású elkók is, 2 db 220 mikrós következik, köztük még két szűrőellenállással, hogy a kellő disszipáció biztosítva legyen. Ezzel meg is volnánk a megfelelőképpen szűrt anódfesszel. Ha a dobozom nagyobb lett volna, dupla tápot építettem volna. Ez sokat segítene a csatornaelválasztásban is, bár a mérések alapján az így sem rossz.
     Beiktattam még egy osztót a fűtés potenciáljának emeléséhez, ez kb. 70 voltot ad. Szükséges is a katódkövetők miatt, bár a Tungsram katalógus szerint az ECC82 és 83 180 V-ra van hitelesítve.
     A tápegységet nyomtatott áramköri lapra szerkesztettem, de az egyenirányító cső foglalata huzalozott. Ez az elhelyezkedése miatt is indokolt. A többi áramkörtől az egészet egy sárgaréz árnyékoló lemezzel választottam el. A cső és a trafó között is van egy ilyen árnyékolás, elsősorban a hőterelés miatt. Ilyen megoldásokra gyakran kényszerül az ember, ha aránylag kis helyre kell egy jól szellőztethető egységet beszuszakolni. A cső fűtése egyébként saját tekercsről jár, részben az üzembiztosság, részben az eltérő feszültség miatt.
     Hátra van még a fűtéstáp. Ez is végtelenül egyszerű kivitel. Az egyenirányított feszültségből egy diódával megemelt testű 7812-es stabkocka löki elő a szükséges delejt. A csövek 12,6 V-os beállításban dolgoznak, a 9-es lábak így szabadon maradtak. Kivételt képeznek természetesen a renitens ECC808-asok, mivel ezeknek csak 6,3 V-os fűtőszáluk van, a kettőt sorba kötöttem. A teljes áramfelvétel így ostromolja az 1 ampert. A stabkocka megérdemel némi hűtést, nem bíztam mindent a vékony alaplemezre, egy sárgaréz hűtőlemezt is beszereltem. Mindamellett ez az erősítő legjobban melegedő eleme. Kiderült, hogy ez a hűtés nem is elegendő, próbálkoztam különböző hűtőbordák beépítésével. Végső megoldásként ezt a stabkockával együtt a hátlapra szereltem. A fűtéstápot természetesen összekötöttem a 70 voltos ponttal, ez emeli meg a fűtőáramkör potenciálját a szükséges mértékben.

     Hátra lenne még a segédberendezések tápellátása, de ezt majd a megfelelő helyen tárgyalom.
     Egy dologra kell még kitérni. Mivel a készülék földelt kivitelű, gondoskodni kell a gonosz földhurkok kiküszöböléséről. A föld és a hangfrekvenciás test nem köthető össze közvetlenül, ide beiktattam egy 10 ohm 5 W-os ellenállást, amit még egy 100 nanós kerámia kondival is áthidaltam.


Kiegészítők

     Nézzük, mire van még szükségünk. Működtetni kell a bemenetválasztó reléit, a hozzájuk tartozó kijelzőket, az egészet vezérlő logikát, valamint a tervezett távvezérlő áramköröket is.
     Az igazság az, hogy ez az előerősítő már régebben elkészült, lényegében egyidőben az OS51 végfokkal. Pusztán a vezérlés hiányzott, ideiglenes megoldással a „Phono”-t és egy nagyszintű bemenetet lehetett kapcsolni az előlapon elhelyezett billenőkapcsolóval. Magán a vezérlésen meglehetősen sokat töprengtem. Megfordult a fejemben a „Dual Tornado”-nál alkalmazott megoldás, a méretek korlátozottsága miatt SMD-elemekből megépítve. Végül mégis a mára kissé ódivatú távvezérlő készletet használtam fel, ez pedig az ITT által kifejlesztett, a régi Philips tévékben általánosan megtalálható SAA1250-1251 páros. Az adó a 1250-es, erről bőséges dokumentáció lelhető fel a neten. Nem így a 1251-es vevőről. Néhány egyszerűbb alkalmazási példa, részletesebb, bár nem teljeskörű információt csak az orosz változatról (K1506HL2) közölnek. Beszereztem hát az IC-ket, és komolyabb tanulmányozásnak vetettem alá őket. Az eredményről a távirányítós cikkben számolok be.
     Az SAA1251 elég sokoldalú áramkör, most csak néhány funkcióját használtam ki. A programkapcsolókkal vezérlem a bemenetválasztót és a hangerőszabályzót. Természetesen a PCM-szintszabályzókat békén hagytam, de a készenléti kapcsolóegységet fel lehet használni a némító működtetésére. A hálózati kapcsoló úgysem kell, hogy távvezérelhető legyen, megette a fene, ha egy csöves kütyübe ilyent kellene beszerelni.
     Nézzük először a távvezérlő vevőegységét. Mint már említettem, lényegében csak a csatornaválasztó szekciót használtam fel, ennek is az alsó három bitjét, mivel összesen hat funkciót kell kezelni. A „0” állapot üresen maradt, így bekapcsoláskor, reseteléskor nem történhet semmi rettenetes. 1-től 4-ig kezelhetjük a bemenetválasztót, az 5-öst szintén üresen hagytam. A 6-7 pedig a hangerőszabályzó. A dekódolás egyszerűen elvégezhető egy 4028-as CMOS áramkörrel. A megfelelő kimenetet ennek D-bemenetére adott jellel lehet aktiválni. Az egyetlen dilemma a hangerőszabályzással van, mivel itt érzékelni kell a távvezérlő gomb lenyomva tartását. A probléma kétféleképpen oldható meg. Egyrészt a 1251-est úgy készítették elő, hogy a PCM hangerővezérlő minden átkapcsoláskor kb. 300 ms-ra nulla szintre áll. Tehát, amíg nyomjuk a gombot, az 5-ös láb 0 V-on lesz, meg a felengedés után még 0,3 másodpercig. Ezt követően visszaadja a 17,3 kHz-es PCM-jelet (hacsak valami miatt a hangerő regiszter nem törlődik, ekkor nem árt, ha kezelni tudjuk a reset egységet - L-szint a 7-es lábra).

     Van egy másik megoldás is, ezt részletesen nem tanulmányoztam. A 17-es lábra kivezették a soros adatkimenetet, aktív L-szinttel. A bemenőjel kb. 100 ms-onként ismétlődik, így ez a jel is felhasználható lenne céljainkra. Azt nem derítettem ki, hogy mi történik itt a belső kapcsolások hatására, ezért végül az előbbi verziót választottam. Tény, hogy ez a távvezérlő nem az ideges emberek játéka, dehát maga a csöves technika sem az. A hangerőszabályzó a gomb elengedése után kicsit tovább pörög, de ez engem például egyáltalán nem zavar. Meg lehet szokni.
     Kezelni kell még a némító áramkört is. Erre a 1251-es készenléti rendszerét használtam fel. Bekapcsoláskor ez automatikusan 0-helyzetbe kerül, és ott is marad, amíg valamelyik funkciót nem aktiváljuk. Az aktiválás és a kikapcsolás is eltart kb. 1 másodpercig, ehhez is kell némi türelem. Még egy dolgot kell megszokni; a némítás a hangerő távvezérlésekor is képes leoldani, bár ez az üzemmód nem túl gyakori.
     Tekintsük át most a végrehajtó egységet. A vonalválasztó, mint már említettem, egy 4028-as IC. Ennek a D-bemenetét egy 4528-as duál monostabil egyik fele

vezérli. Ez újraindítható, úgy állítottam be, hogy amíg a 1251-es 5-ös lábáról jön a PCM-jel, a Q-kimenete H-szinten marad, ezért a 4028-as 1-7 kimenete mindenképpen 0-n áll. Ha megszűnik a PCM-jel, a monostabil igen rövid idő alatt visszabillen, ekkor a 4028-as kiadja a megfelelő vezérlőjelet. A bemenetválasztóhoz mindössze 4 db kapcsolótranzisztorra van szükség, a motorvezérlő már érdekesebb téma. Mivel nem volt sok helyem, a lehető legegyszerűbb megoldást választottam. A motor két darlington-fokozat

közé került. A motoráram 9 V-ról nagyjából 50 mA, a lefutás sebessége a kollektorköri ellenállásokkal lőhető be. Nem túl energiatakarékos megoldás, mivel a passzív kör nagyobb áramot vesz fel, mint maga a motor. Az áramkör viszont az erősítő üzemi idejéhez képest csak igen rövid ideig, szakaszosan működik, ez nem okoz gondot.
     Apropó, maradt még egy monostabilunk.

Ezt a következőre használhatjuk fel; bekapcsoláskor a némító áramkör aktív, és ez jól is van így. De az erősítő bemelegedése után már nincs rá szükség, illetve kényelmetlen lenne kézzel kiiktatni. Ezért a második monostabillal kialakított szerkezet figyeli a tápfesz megjelenését, majd kiad egy néhány másodperces impulzust a 1251-es 13-15-ös lábainak valamelyikére. Ez a jel bekapcsolja a reléket, ugyanakkor vezérlőjelet nem ad ki a 4028-as felé. Ez a nagyszintű bemenetek aktív állapotában remek, de a Phono esetében szükségtelen. Ilyenkor a monostabil kap egy állandó resetet, tehát nem történik semmi. Az egész hókuszpókuszra azért lehet szükség, mert a relék vezérlőáramköre megjegyzi a legutóbbi kikapcsolás előtti állapotot!
     Tekintsük most át ezt a rendszert is. A vezérlő lelke 2 db orosz fémtokos bistabil relé (2 bites SRAM). A tekercseket diódás kódoló kapcsoláson keresztül hajtjuk meg, az érintkezők megfelelő bekötésével egyszerű dekódert kapunk, ez közvetlenül kapcsolja a kijelzőket és a bemenetválasztó relésort. Egy kis problémám azért akadt a szovjet haditechnikával, mivel a relék 4 V-osak, 20 ohm körüli ellenállással. Emiatt egy-egy 47 mikrós kondiról járatom a tekercseket, impulzusüzemben. A kondik véges feltöltődési ideje miatt a kezelés türelmet igényel, nem lehet pitty-putty átpörgetni a bemeneteket. Mondanom sem kell, hogy persze erre sincs szükség.


     További néhány észrevétel a témával kapcsolatban. Az SAA1251 18 V-os tápról jár, a CMOS-oknak viszont ez már túlzás. Mivel a kapcsolórelék 12V-osak, így ők is erről a feszültségről üzemelnek. Emiatt szintillesztésre van szükség. Ezt a célt szolgálják a 1251-es kimeneteire csatlakozó ellenállás-osztók. Visszafelé tranzisztor végzi a csatolást, mint a készenléti monostabilnál. Lehet, hogy egy dióda is megtenné, de szerintem így üzembiztosabb.
     Van még egy elvarratlan szál is a rendszerben, ha az előlapon lévő kapcsolókat használjuk, meg kell oldani a némító kikapcsolását. Mivel erre jóformán csak lemezhallgatáskor van szükség, a „Phono” gombra csatlakozó leválasztó-diódás áramkört építettem be. A nyomógomb hosszú lenyomása a 1251-es 13-as lábán keresztül avatkozik be.

     Itt pedig a segédtáp ígért rajza látható. A trafó tervezésekor még nem körvonalazódott a vezérlő felépítése, így a relék 12 V-os táplálását biztosítandó a tekercset 15 V-ra adtam meg. Utólag kiderült, szerencsém volt, mivel az egyenirányító símán lead 20 voltot, egy Z-diódával megfejelt RC-szűrőkör megoldja a táplálás problémáját. Nem esett szó az infravevő erősítőjéről sem. Ez a készlethez tartozó TEA1009-es IC, bővebben a távvezérlővel foglalkozó cikkben szeretnék írni róla.
     A tápegység további részletei magyarázatot nem igényelnek. A stabkocka azért megérdemel egy kis hűtőzászlót.

     Néhány szó a kijelzőről. Az eredeti készülékben az előlap mögött helyeztek el egy izgalmas formájú panelt. Ezen volt a fluoreszcens kijelző, a nyomógombok, és a hozzájuk tartozó áramkörök. A panel alakját gondosan lemásoltam, így fel tudtam használni az összes mechanikus szerelvényt. A kétoldalas panel külső felére kerültek az új SMD-LED-es kijelzők, a funkciógombok és az infravevő diódája. A hátlapon sorakozik a segédtáp és az infravevő előerősítője. Ezt még egy ányékoló búra alá is elrejtettem. A kijelző felépítése roppant egyszerű, a LED-eket fotókartonból kivágott és összehajtogatott ketrec választja el egymástól. Ennek a tetejére ragasztottam a nyomtatott feliratokat arccal befelé. A többit a félig áttetsző előlap elintézi. Végsősoron elég dekoratív lett.
     Hogy az előlap könnyen bontható legyen, az elektromos kapcsolatokat csatlakozósávokkal oldottam meg.
     A távvezérlő áramkörök a helyhiány miatt két kis lapra kerültek az Alps-poti mögé. A doboz végében van a bistabil relés vezérlőkör. Éppenhogy elfért! Az árnyékoló lemez két célt is szolgál; védi a félvezetős elemeket a csövek hőjétől, a csöveket pedig a vezérlőben nyargalászó mindenféle nagyfrekvenciás delejtől és impulzusoktól.
     A távvezérlő adójáról itt nem szaporítom a szót, bővebb leírás az ide vonatkozó cikkben.
     Végezetül néhány fotót mellékelek a részletekről, a teljesség igénye nélkül.


  
  


Tapasztalatok

     Elkészült hát az előfok. A dobozzal annyi dolgom volt még, hogy biztosítanom kellett a szellőzést. E célból az alaplemezt és a tetőt sablon segítségével 3-as lyukakkal végigsoroztam, három sávban, a csövek alatt és felett. Elég strapás művelet volt. Aki esetleg kétségbe vonná a beszámíthatóságomat, megnyugtathatom, hogy néha én sem voltam biztos magamban munka közben.
     A két valamikori előlapi csatlakozónak is sikerült funkciót találni, a nagyobbik mögé beépítettem két 3,5-es jack aljzatot, itt a kimenetek közvetlenül hozzáférhetők. A kis ablak mögé pedig a reset és a némító kioldógombja került.
     Az ideiglenes, vezérlés nélküli üzem közben feltűnő volt, hogy a potméterek bemenete eléggé zavarérzékeny. Ez a jelenség a némító relé beiktatásával teljesen megszűnt.
     Méréseket is végeztem. Az átvitel 20 Hz - 20 kHz között teljesen lineáris. Az itthoni, hevenyészett mérési összeállítás nem tett lehetővé szélesebb mérési sávot. A vonalerősítő zaja nem haladja meg a -70 dB-t, 775 mV-os kimenő szintre vonatkoztatva. A csatornaelválasztás 200 Hz felett jobb, mint 40 dB, ezalatt kicsit csökken, de 30-nál mindenhol jobb. A magas frekvenciákon sem romlik.
     A vezérlés beüzemelése során tettem egy próbát. A hordozható CD-játszót kapcsoltam az egyik nagyszintű bemenetre, az előlapi jack-aljzatba pedig a kis Sony fejhallgatómat csatlakoztattam. A katódkövető kimenő impedanciája kb. 1 kohm, a csatlakozó soros ellenállása is ennyi. A fejhallgató 32 ohmos. Mindehhez hozzászámítva a 720 nanós leválasztó kondikat, a mélyátvitel nem valami csúcs. De az illesztés sem fantasztikus. Mégis olyan élmény volt a hallgatása, hogy több komplett CD-t is végignyúztam, ezt megismételtem több estén át. Pedig a műsor javarészt könnyűzene volt.
     A kütyűt beállítva a rendszerembe ismét nem csalódtam. Remek dinamika és arányok, a zaj észrevehetetlen, még „Phono” állásban sem feltűnő. Az ECC808 ilyen szempontból kitűnő választásnak bizonyult. Egy dologra kell még odafigyelni: a vonalerősítő fázist fordít. Ezért a hangszóró-vezetékek polaritását meg kell cserélni! Ég és föld a különbség!




Lap tetejére

<< Vissza

Kezdőlapra