Ez a kis készülék a szocialista ipar remeke. A lengyelek egyszerűen megvették a híres Grundig cég egyik kifutott sorozatát. Talán még a szerszámokat is. A ZK-sorozat döbbenetesen hasonlít az eredetiekre, csak éppen silányabb anyagokból rakták össze.
     Az elektronika még csöves felépítésű, talán ezek az utolsóként készült csöves magnók.
     Valójában a puszta nosztalgia vitt rá, hogy beszerezzem ezt a gépet, korábban sosem volt ilyenem. Még általános iskolás koromból származnak az emlékek, bár később is volt alkalmam barkácsolgatni ezeket a szerkezeteket..
     A beszerzési forrás természetesen a Vatera. A birtokomba került példány elég mostoha állapotban leledzett. Mindenképpen egy 145-öst szerettem volna, mivel mégiscsak ez a csúcskészülék a sorozatban. Negyedsávos fejegység, variálható felvételi módok, trükklehetőség.

     A készülék felépítése egyébiránt meglehetősen egyszerű. Kizárólag 9,53 cm/s sebességgel fut, az erősítőrendszer mono kivitelű, kombinált rendszerű. Az üzemmódkapcsoló egyetlen tekerentyű.
     A mechanika szintén az egyszerűség jegyében született. Az oldalak kívülről műanyag fóliával leragasztott, ponthegesztett lemezből állnak, ebbe van rögzítve a szerelőlap. A felső mechanika-lemez négy darab csavarral csatlakozik hozzá, közöttük helyezték el a mozgó elemeket, méghozzá úgy, hogy csapágyak helyett minden csak a lapok kivágásaiba illeszkedő füleken fordul el. Az orsózó tengelycsonkok tartóit az üzemmódkapcsoló mozgatja, mindkettőnek három állása van. Nyugalmi helyzetben nekinyomódnak a fékkarnak, a középállás az üzemi szabadon futó, a szélső pedig a gyorstekercselés, ekkor az orsózó tárcsa súrlódó kapcsolatba kerül a motor tengelyén lévő gumigörgővel, illetve az irányváltó kerékkel. Az üzemmódkapcsoló harmadik emelete a szalagnyomó gumigörgő hídját mozgatja.
     A felvétel kapcsoló nyomógombját a görgőhíd nyúlványa reteszeli.
     A tekintélyes méretű lendkereket gumiszíj hajtja közvetlenül a motor tengelyéről. További szíj hajtja meg a felcsévélő tengelycsonk súlykuplungját, valamint a számlálót is.
     Az orsózó tengelycsonkok tehát súlykuplungosak, így a készülék csak vízszintes helyzetben működik.

     Az elektronika 5 csőre épül: EF 86, EF 83, ECL 86, ECC 81, EM 84. Az előerősítő a két EF pentódával működik, a korrekciót az ECL 86 triódája végzi. Pentódája lejátszáskor a végfok, felvételkor törlő- és előmágnesező oszcillátor. Az ECC 81 a szabályzó automatika erősítője, a két EF cső előfeszültségének beállításával avatkozik be. Egyébként az EF 83-as éppen ilyen feladatra kifejlesztett hangfrekvenciás szabályozócső.
     A kivezérlésjelző az EM 84, az előlapon, a fejszerelvény előtti fedélrészben kapott helyet. Sajnos csak felvételkor működik.
     A felvétel-kapcsoló a tengelye körül elforgatható, így lehet beállítani a különböző üzemmódokat. Az automatikának kétféle időállandója van, a beszéd és zene jellemzőinek megfelelően. Természetesen lehetőség van a kézi szabályzásra is. Van még egy trükk-állás, ez megszünteti a törlést, így például előre felvett aláfestő zenére rámondható a kísérőszöveg. Ebben a pozícióban a felvétel-nyomógomb nem arretál, tehát az anyag visszahallgatása közben bármikor be lehet avatkozni. Érdekes lehetőség, egyelőre nem próbáltam ki.
     A tápegység is tartalmaz egyszerűsítéseket. A meghajtó motor állórészére felhajtottak még két tekercset, így a motor egyben trafóként is üzemel. Az egyik tekercs adja a fűtést, a másik az anódfeszt. Ezt eredetileg egy szelén egyenirányította. Az én példányomban ennek csak a felerősítő furatai vannak meg, nyoma nincs, hogy valaha benne lett volna. Viszont a hátsó kapocspanelen be volt forrasztva négy dióda. Ha ez gyári megoldás, akkor igencsak tákolás jellegűnek minősíthető!

     Van még egy érdekessége a gépnek. Beépítették a szalagvég-kapcsolót is. Ha a befűzőre fémfóliát ragasztunk, ez a szalagvezetők rövidre zárásával meghúz egy mágnest. Na most olyan mágnes nem létezik, ami a tekerentyűt alaphelyzetbe bírná állítani, tehát a motoráramkörbe kell beavatkozni. Mivel a motor egyben a trafó is, a mágnes meghúzásakor megszakad a tápellátás. Ez bizony egy csöves készülék esetében nem túl szerencsés megoldás.

     A hozzám került gép ezer sebből vérzett. Előző tulajdonosa szerint csak a fej hibás, valamint a biztosítékok vannak kiégve. Emiatt nem aggódtam, mivel volt tartalék fejkészletem, az elektromos hibák pedig minden bizonnyal javíthatók.
     Mivel óvatos duhaj vagyok, először kicsit belenéztem a belsejébe. A legfőbb hiba az volt, hogy a motor szürke gumibakjai teljesen megpuhultak, emiatt az egész motor több mint fél centit tudott elmozdulni minden irányban. Érdekes, a gumialkatrészek inkább megkeményedni szoktak. Ez történt a tengelyvég dörzstárcsájával is. A hajtószíjak, különösen a lendkeréké eléggé megnyúltak.
     A szalagvezetők kopása nem volt jelentős, a fejeket is rendben találtam. Egyedül a szalagnyomó filc kopott tövig. A gumigörgő is használható volt, csak a csapágyaiba keményedett be a zsír. Ezt egyébként minden csapágyról el lehetett mondani.
     Elektromos szempontból csak az tűnt fel, hogy a hangszóró romos.
     Elhatároztam hát, hogy tisztítás céljából ízekre szedem a masinát. Ettől a procedúrától a korabeli szervizutasítások óva intenek, valójában nincs benne semmi ördöngősség.

     Az első számú problémát a motor jelentette. Említettem már, hogy felénk a hálózati feszültség erősen közelíti a 240 V-ot. Az üresjárati áramfelvétel pedig meghaladta a vonali biztosíték értékét. Hát ennek fele sem tréfa! Lehet gyanakodni valamiféle menetzárlatra. Szerencsére a motor elég könnyen atomjaira szedhető. Próbáltam méricskélni fél tekercsekkel, kis feszültségről. Semmi gyanús. Fogtam hát, mind a két fél primerre ráhajtottam 100 menetet. Ez hatott, nagyjából helyreállt az igazság. Úgy tűnt, hogy az amúgy sem igazán túlméretezett vas kicsit a telítés felé tarthatott.
     Hátra volt még a gumibakok rendbetétele. A felsőt mindenképpen cserélni kellett, ehhez keménygumiból vágtam ki a megfelelő idomot. Az alsó nem olyan kritikus, itt elég volt, hogy a tartóhíd nyílását kibéleltem 0,5-ös bakelit csíkokkal.
     A tengelyvégen lévő gumigörgő annyira megkeményedett, hogy a szétszedéskor szilánkokra tört. Egy gumicső-darabbal sikerült pótolni. Ezek a gumicsövek egyébiránt nem a központosságukról híresek, egy kis szabályozást is megért a téma. Most ott tartok, hogy jobbra tekeréskor a közlőgörgő felveszi az egyenetlenségeket, tehát tökéletesen símán fut. Balra tekeréskor viszont direkt a kapcsolat a tengelycsonk tárcsájával, egy kis berzenkedés tapasztalható.
     A mellékelt ábra mutatja, hogy a motorra gondosan felfestették az összes szükséges adatot, a gyártás évét is. Ez megegyezik a többi alkatrészen (elkók, stb.) találhatókkal, biztos támpont a gép korára.

     Alapos tisztítás után meg lehetett kezdeni a mechanika összeállítását. Az összeszerelés se sokkal bonyolultabb, mint a szétszedés, némi türelem azonban nem árt hozzá. A kivágásokba sorra vissza lehet illeszteni a mozgó alkatrészeket, a felső szerelőlap csavarjait közben óvatosan kell utánahúzni. Mikor minden összeállt, be lehet akasztgatni a rugókat. Ekkor derül ki, hogy valami kimaradt, vagy például a bal orsózó hídjának vonórúdja fordítva áll. Na, ilyenkor van szükség a türelemre!
     A szíjak közül csak a lendkerékét cseréltem, hála Istennek, volt egy hasonló az archívumban. A jobb tengelycsonké még elköszörül egy darabig, a számlálóé pedig annyira nem kritikus, hogy ide akár egy befőttesgumi is megfelelne. Különben a szíjcsere nincs nagyon elbonyolítva. Az utód Grundig gép, az már igen! De az egy másik történet.
     Következhet az orsózó tengelycsonkok szerkezetének összeállítása. A súlykuplungok három-három filckorongon futnak, a beállítási lehetőséget a filckorongok áthelyezhetősége jelenti. Egyébiránt ez a herkentyű úgy működik, hogy a szalagorsó súlya adja az összenyomó erőt, tehát minél több szalag van az orsón, annál nagyobb a feszítő nyomaték. Egyszerű és elmés szerkezet.
     Amire érdemes még odafigyelni, a tengelycsonkok magasságát beállító műanyag alátétek. A tengelyek bronz csapágyait is jól kimostam, kaptak egy kis finom szilikonzsírt. Igen kritikus alkatrész a szalagnyomó gumigörgő. Ha kicsit szorul a tengelye, rettenetesen elkezd nyávogni a magnó. Egyébként ez a görgő a lehető legtakarékosabb kivitelű, éppen olyan széles, mint a szalag. Pontos helyzetének belövése emiatt rendkívül fontos.
     Vessünk egy pillantást a fejegységre is. A kombinált fej szerelvényét nem bontottam meg, nem volt kedvem a beállításával bíbelődni. A szalagvezetőket szétszedtem, letisztogattam, összerakáskor a két szélső babát elforgattam, hogy ne a kopott oldalukkal érintkezzen a szalag. Ezt a forgatást jópárszor el lehet végezni, mielőtt ki kellene cserélni őket.
     Utolsó fontos elem a szalagnyomó filc. Ennek műanyag tartószalagja megvolt hiánytalanul, a filc viszont tövig kopott. Próbálkoztam több anyaggal is, mire sikerült pótolni. Nem túl egyszerű ügy, elég vékonynak kell lennie, hogy az árnyékolólap alatt elférjen, ugyanakkor ha kicsit is tapad, ismét rettenetes nyávogást tud előidézni.

     Miután elkészült a mechanika, nézzük az elektronikát. Rémtörténetek keringenek arról, hogy a panel mennyire hozzáférhetetlen. Első ránézésre tényleg be van szorítva a ponthegesztett oldallap és a szerelőlap közé. Elég azonban a felvétel-kapcsoló lemezét eltávolítani, csavarhúzóval kicsit megbillentve a felerősítő kivágásoknál, egyszerűen kiemelhető a helyéről.

     A nyomtatott lapon különösebb hibát nem lehetett felfedezni. Az alkatrészek is rendben voltak. Az öreg elkókat viszont érdemes kicserélni, ezt meg is tettem. Megfigyelhető, hogy a csöves készülékeknél nagy gondot fordítottak az első fokozatra. Itt az EF 86-os foglalatát egy gumilapra szerelték, csökkentve ezzel a mikrofóniát. Ha ez nem így lenne, a motorzúgás és egyéb mechanikai zajok behallatszhatnának a felvételbe is. A csőfoglalatot hajlékony vezetékekkel kötötték be.

     Miután minden rendben volt, vissza lehetett szerelni a panelt a helyére.

     Hátra volt egypár apróság. A két jól megtermett csavaros elkót nem akartam kicserélni, ezért egy 350 Voltos tápról formáztam őket. A puffer egyik cellája kicsit nehezen adta meg magát, de azért sikerült.
     Nem bírta a szemem a kusza egyenirányító diódák látványát. Mivel eredeti szelénem nem volt, a helyére szilícium egyenirányító hidat csavaroztam fel.
     A kontaktusokat mindig megéri áttisztogatni, ezt én is megtettem. Néhány helyen gyárilag lemaradt a nagyfeszültségű csatlakozások szigetelése, ezeket is pótoltam.
     Utolsó nagy kaland volt a hangszóró cseréje. Mivel az eredetinek a lengőtekercse is súrlódott, meg a membrán is körbe volt szakadva, a javítás lehetősége meg sem fordult a fejemben. Volt a gyűjteményemben két hasonló méretű darab is, egy ismeretlen gyártmányú szélessávú, meg egy síma Videoton. Az egész előlapot elég furán rögzítették, alapvető szempont volt a csavartakarékosság. A műanyag előlapnak felöntött csapjai voltak, ezeket rugós lemezek szorították a fémdobozhoz. Mivel ez a konstrukció meglehetősen törékeny, hát a csapok rendesen le is törtek (nem mind nálam). Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a gép úgynevezett "de luxe" kivitel, amihez hozzá tartozik még egy perforált alu díszrács is. Ezt eltávolítva a műanyag lapot a csapok helyén átfurkáltam, majd rendesen odacsavaroztam a dobozhoz. Hasonlóan oldottam meg az új hangszóró rögzítését is. Ezzel volt egy kis baj, a kosár 5 mm-rel hosszabb volt az eredetinél, ezért a műanyag fenéklapot kicsit meg kellett faragni.
     Megpróbáltam először a szélessávút. Ez az, aminek a kónuszára egy pici tölcsért ragasztottak, arra számítva, hogy ezáltal a magas hangok lesugárzása javul. Hát ezt nem sikerült megtapasztalnom, mert valami gond volt a lengőcsévével, elég érdekes hangok jöttek belőle.
     Maradt a Videoton. Ez végül is nem rossz, de ha sikerül hozzájutnom egy eredetihez, azt fogom beszerelni.

     Elkészült hát a nagy mű, lássuk a medvét, indítsuk el! A készülék bal oldalán helyezték el a hálózati kapcsolót, egybeépítve a hangerő/felvételi szint szabályzóval. Egy kattanás és beindul. A motor felpörög, katódok felizzanak, feszültségek rendben, csövek rendben, feléled az erősítő. 15 centis a használható legnagyobb orsóátmérő. Kaptam néhány szalagot is a géphez, de vannak sajátok is. Megpörgetve az üzemmódkapcsoló tekerentyűt a szalag megindul, megszólal a zene. Nem valami fantasztikus a hangminőség, lehet, hogy ez a Videoton hangszóró miatt van? A hangerőszabályzó fölött van egy hangszín poti is. Ha lefelé tekerjük, vágja a magasakat. Amiből ugyebár amúgy sincs sok. Specifikáció szerint 12 500 Hz a felső határ, efölött meredeken esik a karakterisztika. Mire jó akkor ez a szabályzó? Talán középhullámú adásokról készült felvételeknél vágni lehet a szalagzajt. Van ennek a tekerőnek még egy állása, ha teljesen feltekerjük, elnémul a végfok. Ez hasznos lehet átjátszásnál, vagy külső erősítő használatakor. A hangerőszabályzó ugyanis hat a vonalkimenetre is.
     Néhány szó a csatlakozókról. A kombinált ki-bemeneti tuchelt a tetőlapon helyezték el. Fogadja a mikrofon és a rádió jelét, a nagyszintű jelforrások csatlakoztatásához mellékeltek egy úgynevezett fordítót. Ezt csak be kellett dugni a magnóba, a kábelt a fordító hüvelye fogadta. Egyszerű és nagyszerű megoldás, kár, hogy a fordítók idővel elvesztek, mint ahogy ehhez a géphez sem volt már meg. A hátlapon található még egy érdekes tuchel aljzat, erre a fejet vezették ki közvetlenül. Egy külső adapterrel lehetővé vált például playback felvételek készítése is. Van még egy DIN hangszóró aljzat (ez az egyik kedvencem), erre lehet a póthangszórót rákötni. Egyes példányokon volt még egy nagyimpedanciás fejhallgató-kimenet is, de az enyémen ez nincs meg.
     A felvétel kapcsolót most nem vesézem tovább. Van még három nyomógomb a szalagpálya felett, ezek a sávváltók. A középsőt lenyomva sztereó felvételt is visszahallgathatunk, természetesen monóban. Jó helyet találtak ennek a kapcsolónak, közel a fejekhez. Talán még jobb lenne, ha a fejvezetékek nem kerülnék meg az egészet. A kapcsolóról persze a szokásos árnyékolt kábel megy az erősítőre. Szerintem volt egy verseny a magnógyártók között, hogy ki tudja a fejeket hosszabb árnyékolt vezetékkel bekötni. Egyelőre nem ismert a nyertes, ha lesz időm, utánanézek.
     Az utolsó kezelőszerv a számláló nullázó gombja. A számlálóról csak annyit, hogy nem a jobb oldali tárcsa fordulatait számolja, ennél valamivel lassabban pörög. A Tesla magnók után ez furcsa, bár megszokás kérdése.
     A szalagpálya bal oldalán látható egy érdekes képződmény. Egy kiemelkedésben két apró lyuk. Ide valamikor a mellékelt szalagtisztító szerkezetet lehetett bedugni. Ez nem volt más, mint egy kis műanyag bigyó, amelyre két filc babát lehetett felhúzni. A babák a közéjük fűzött szalagról lesöpörték a koszt. Érdekes lenne megnézni, mi marad a szalagból gyors átpörgetés után.
     Ezzel tulajdonképpen kész is a masina. Meghallgattam rajta néhány szalagot. Közben persze szükség volt párszor a tetőlap levételére. Ez főként a fejtisztítás miatt szükséges. Sajnos a fejtakaró búra külön nem bontható. A műveletet egy dolog nehezíti, hogy az EM 84-est a tetőhöz rögzítették.
     Kis készülékemnek van még egy hibája, a fedél és az alján lévő tároló doboz teteje hiányzik. Ha hozzájutok egy roncs példányhoz (kevésbé érdekes tranzisztoros változatra gondoltam), ezeket feltétlenül pótolni fogom.
     Végül a konklúzió. Bátran ajánlom mindenkinek, hogy nyugodtan álljon neki egy ilyen, vagy hasonló készülék megreparálásának. A végeredmény mindenképpen megéri a befektetett munkát. A szellőzőrács melege, amit az alatta elhelyezett ECL 86-os generál, mindenért kárpótol!