Visszatérés az analóg technikához... Van ennek valami értelme? Minden bizonnyal. A ma letűntként számontartott kor nagy öregjei hihetetlen energiákat fektettek be az analóg megoldásokba, hatalmas sikerrel. A cél az volt, hogy minél kisebb torzítást érjenek el az egész átviteli rendszeren belül.
     Mit tesz ma a digitális jelfeldolgozás? Először is felismerhetetlenségig eltorzítjuk a jelet (mintavételezés, kvantálás). Az így kapott elektronikus zajt azután mindenféle matematikai hókuszpókusznak vetjük alá, majd különböző varázslatokkal megpróbáljuk visszaállítani az analóg jelet. Merthogy jelenleg a forrás (hangok, zene) és a végpont (emberi fül) is analóg. Többnyire az elő- és végerősítők is. Voltak és vannak kísérletek a

     Ennyi bevezető után nézzük meg először kívülről. A hatalmas műbőr bevonatú koffer elejét lepattintva elénk tárul a gép. A nemes egyszerűséggel elrendezett előlapon kristálytiszta logika szerint sorakoznak a kezelőszervek. Bal oldalt az üzemmódkapcsoló gombjai alatt a lejátszó erősítő tekertyűi, a hangerő potméter, körülötte a sávválasztó kapcsoló, majd a balansz és a monitor kapcsoló. A jobb oldalon a műszerek alatt a felvételi szintszabályzók, körülöttük pedig a bemeneti csatornaválasztók. Itt lehet kapcsolni a playback-felvételt és a visszhangot is. A műszerek mellett helyezték el a felvételi sávválasztók gombjait. A szélén van a hálózati kapcsoló, amely egyben a sebességváltást és a szalagfeszítés beállítását is megoldja. Középen csak három Jack-aljzat van, a két mikrofon- és a fejhallgató-csatlakozó.

     Nézzük most meg belülről is, annál is inkább, mivel rendkívül tanulságos. A koffer hátoldalán lévő négy csavar kihajtása után a készülék kiszabadul, csak a hangszórók kábelcsatlakozóit kell még bontani. Rögtön feltűnik, hogy a tekintélyes súlyt nem a doboz adja, maga a gép is combos darab.
     A vázat rácsos alumínium-öntvényekből összecsavarozott szerkezet alkotja, a rászerelt acéllemez tartókkal együtt. A futóművet három külső forgórészes, segédfázisú Papst-motor alkotja. Az egész direct drive, sehol egy áttétel vagy dörzskapcsolat, elnyűhetetlen, karbantartást alig igényel. A szalagpálya két precíziós golyóscsapágy között helyezkedik el. Van még benne két jókora elektromágnes, az egyik a gumigörgő hídját mozgatja, a másik a fékoldást végzi.
     Elektronikai szempontból már jóval bonyolultabb a rendszer. Felül, középen találjuk a hatalmas hipersil trafót, ez állítja elő az összes szükséges feszültséget. Az egyik egyenirányító egy stabilizátorra dolgozik, ez 21 V-ot szolgáltat a hangfrekvenciás áramköröknek. A másik adja a 24 V-ot a vezérlésnek, a mágneseknek és a jelzőizzóknak. A motorok természetesen váltófeszről járnak. A két végfok teljesen önálló egység, saját tápegységgel.
     A főmotor palástjába 120 db hornyot martak, ez egy induktív érzékelőn keresztül vezérli a szabályzókört. Rendkívül precíz elektronika, mindent kiszabályoz a hálózati feszültségtől, frekvenciától, terheléstől függetlenül. Nyávogás, sebességingadozás ismeretlen fogalom.
     A csévélőmotorokat és a mágneseket relés kapcsolóegység vezérli. Egyszerű, szellemes, roppant pontosan működő szerkezet. Ráadásul az egész üzemmódkapcsoló távvezérelhető is. Ne gondoljunk a manapság megszokott infravörös kütyüre, a hátlapon lévő sokpólusú Tuchel-szerű csatlakozón át működtethető. Van még egy érdekes részlet, a szalagvég-kapcsoló. Ez tulajdonképpen egy korabeli fénysorompó, izzóval és fotoellenállással. A törlőfej előtt helyezték el, ha kifut a szalag, egy tranzisztoron keresztül megszakítja a relék tartóáramkörét.
     Ezután már csak az erősítőrendszer van hátra. Az egész elektronikát egy nagyméretű panelen alakították ki. Erre szerelték fel az összes kapcsolót, potmétert, valamint 7 db csatlakozót. Ezekbe dugaszolhatók az egyes funkcionális panelok. Bemeneti erősítő (sztereó), felvevő erősítő (2 db), lejátszó- és kimeneti erősítő (2 db), törlő oszcillátor, felvétel relé. Utóbbinak többek között az a feladata, hogy az oszcillátornak síma indulást adjon, hogy a felvétel elején ne halljunk kattanást. Nem is hallunk!
     A paneleket alulról egy árnyékoló lap tartja, ezen a trimmereknek

     A szétszedést alapos tisztítás követte. A koffert és az előlapokat még némi mosásnak is alávetettem.
     Az elindításhoz viszont egypár dolog hiányzott. Az első mindjárt a hálózati kábel. Mivel ide speciális kétpólusú csatlakozó kell, kénytelen voltam ideiglenes megoldást alkalmazni: 4 mm-es saruk a drót végére, zsugorcsővel alaposan leszigetelve. A magnó kidobozolva csak úgy hajlandó működésbe lépni, ha két jól irányzott banándugót passzítunk az aljzat melletti lyukakba. Egy tekerés a jobb oldali szép ezüst gombon: felfénylenek az izzók, a főmotor csendben felpörög. Meglepő, hogy az egész gépezet működése milyen halk, aki kommersz szíj- vagy dörzshajtású masinákhoz szokott, szinte nem hisz a fülének. Mindössze a mágnesek csattognak kicsit ki- és bekapcsoláskor.
     A próbához elengedhetetlenül szükséges egy szalag is. Annyiban voltam gondban, hogy minden eddigi készülékem, így felvételem is negyedsávos volt, ez pedig egy becsületes félsávos szerkentyű.
     Találtam egy részben üres Agfát, meg stúdiószalag-darabokat. Először az Agfát fűztem be. A művelet egyébiránt nem túl bonyolult, arra kell csak vigyázni, hogy a baloldali szalagvezető pöcök fölött fusson a szalag. Ami nem tesz mást, mint egy rugó segítségével megakadályozza a hurokképződést, elektromosan vagy mechanikusan nem kapcsolódik semmihez.
     A negyedsávos felvételek elég izgalmasan szólnak, a belső sávok, természetesen fordítva, beleszólnak a külsőkbe. Hát ez elég komoly kakofóniát eredményez! Nézzük a felvételt. A műszerek melletti gombokkal választható ki a használni kívánt sáv. Indításkor a műszeren lévő kis piros lámpa is jelez. Pillanat-stop állás nincs, de nem is nagyon szükséges, az erősítőrendszer „Stop” állásban is üzemképes. A felvétel relé áramköre pedig teszi a dolgát: a szalagon semmilyen kattanás vagy reccsenés nem hallható.
     Készült egy-két próbafelvétel. Ez javarészt abból állt, hogy Eszter lányommal ordibáltunk egy mikrofonba (javarészt azért ő ordibált). A hangszórók be voltak kapcsolva, így hát remek visszhangot lehetett előidézni mindenféle trükkös kapcsolás nélkül is. Ez volt a fő oka az örömködésnek.
     Majd elővettem a hanggenerátoromat néhány mérés erejéig. Az első észrevétel, hogy a csatornák feltűnő aszimmetriát mutattak és a magas hangok átvitele sem stimmelt. Igazából nem lehetett megállapítani, hogy hol a hiba, valahogy az egész nem volt jó. Próbálkoztam azzal is, hogy az öreg

     El ne felejtsem, hogy a mechanikán is volt egy kis javítgatni való. Nevezetesen a szalagvezető csapágyak. A bal oldali eléggé röcögött, de a palástja meg volt kopva mind a kettőnek. Komoly előrelátás a tervezőktől, hogy teljesen szabványos típusokat használtak fel, így a csere nem okozott különösebb bonyodalmat.
     A bal oldali képre rátekintve rögtön szembe tűnik, hogy a szokásos magnókon hatalmasnak tetsző 18 cm-es orsók milyen bénán festenek ezen a gépen. Nem csak a látvány kedvéért, de beszereztem hozzá való szalagokat és orsókat. A 10,5"-os orsók viszont a megszokotthoz képest gigantikusak!
     Van belőlük DIN-felfogatású is, de a legszebbek a NAB fémorsók. Ezekhez szükség van egy-egy adapterre, melyeknek ára vetekszik az alapkészülékével. Ezért megkíséreltem házilag előállítani őket. A részletekkel senkit sem szeretnék untatni, az eredmény a képeken látszik.
     Léteznek még a stúdiógépeken használatos AEG-magos szalagok. Ezeknek nincs orsója, csak egy tányér a tengelycsonkon, persze így kizárólag vízszintes helyzetben használhatók. Ehhez is összeraktam egy kis adaptert, hogy a stúdiószalagokat át tudjam tekerni. Ilyen műveletet már végeztem, bár a végleges szerkezet még a jövő zenéje.
     Jöjjenek hát az újabb próbafelvételek! A műsorforrás hordozható CD-játszó, a kimeneti szintje bőven elég a teljes kivezérléshez. A lánc vége egyelőre egy átlagos Sony fejhallgató. Az első szalag vélhetőleg Agfa, legalábbis a befűző szerint. Valami jó csörömpölőset szerettem volna, tekintettel a magasátvitelre. Legyen egy 1978-as disco felvétel. A szalagsebesség természetesen 19. A monitor-kapcsolónak három állása van, a középső figyeli a forrást, ez a viszonyítási alap. Balra tekerve a NAB-szabvány szerinti korrekciót állítja be, ez megfelel az alkalmazott felvételi metódusnak. Jobbra tekerve pedig a régebbi IEC-görbe szerint játszik le, ez a legfelső tartományban pár decibelt rátesz. A visszajátszás itt el is bírta ezt a többletet.
     Ezután meghallgattam komolyabb műfajjal. Ekkor egy BASF stúdiószalag futott, részlet Bach egyik Brandenburgi versenyéből, Sir Neville Marrinerrel, harangzúgás, gregorián ének, végül Buxtehude néhány orgonaműve. Ebben az összeállításban nem volt sok különbség az eredeti és a visszajátszott anyag között, hangyányit kevesebbnek éreztem a legfelső regisztert NAB-állásban, IEC-ben viszont többnek. Az eredeti nagyjából a kettő között helyezkedett el. Mondanom sem kell, hogy nyávogásnak nyoma sincs, a többlet zaj is csak alig észrevehető, pedig a fejhallgató erre elég érzékeny szokott lenni. A magas kivezérlés ellenére a torzítás sem feltűnő.
     A felvett műsort visszahallgattam a saját hangszóróin keresztül is. Egész jól elmuzsikál, bár annyira azért nem egetverő. Hiába, a 4 darab kb. 4"-os kis hangszórótól nem érdemes túl sokat várni.
     Hátra van még az igazi komoly meghallgatás, az otthoni csöves rendszeren, lehetőleg LP forrásról, azután nem ártana élő felvétellel kipróbálni. Mihelyst időm engedi, ezeknek a próbáknak is szerét ejtem.
     Egyelőre tehát itt tartok a „Királlyal” való ismerkedésben. Azért ezt a képet a gyorstekerésről nem akartam kihagyni. Van még fotóm a hangszórókról és egy érdekességről: a koffer fedelének belsejében rögzíthető két orsó, ez szállításkor rendkívül praktikus lehet.
     A fejleményekről pedig igyekszem majd beszámolni.