SIGMA ELECTRONICS

Grundig TK 547

<< Vissza

     Ez a történet úgy kezdődött, hogy szükségem volt egy negyedsávos sztereó gépre a régi szalagjaim lejátszásához. Erre az eddig ismertetett magnóim sajnos alkalmatlannak bizonyultak. A Revox és az Uher félsávos, az Unitrára pedig nem lehet feltenni 18-as orsókat - mellesleg nem is sztereó,.
     Sokáig nézegettem a Vaterát, míg megállapodtam ennél a kis Grundignál. Volt belőle több darab is, de vagy az árat találtam magasnak, vagy valami egyéb nem tetszett. Végre volt egy példány, amelynek a kisebb kopásokon felül csak annyi szépséghibája volt, hogy a plexi fedele hiányzott. Sebaj, ez nem nagy probléma - gondoltam akkor még.
     Meg is érkezett gondosan becsomagolva. Köszönet érte!

     Ez volt az a szerkentyű, amelyik azonnal üzemképesnek bizonyult. Nem mondom, hogy hibátlanul, de működött. Három szembe - illetve fülbe ötlő problémát tapasztaltam. A hajtószíj, különösen 19-es sebességen, vadul cincogott, mintha egér költözött volna a dobozba. Az üzemmódkapcsoló arretálása elég bizonytalan volt. A szalagnyomó filc tartószalagja pedig egyszerűen hiányzott.
     Mielőtt belenéznénk, tekintsük át ennek a masinának a történetét. A Grundig cég 1974-ben dobta piacra a TK 545-öst. Az 547-es ezután következett egy vagy két évvel, az elődhöz képest csak a külalakot modernizálták, belsőleg a hálózati kapcsoló szerelvényén kívül nemigen változott semmi. „HiFi Stereo”-nak hirdetett szerkezet, rendkívül egyszerű és takarékos felépítés. Két sebesség (9,5 és 19), beépített hangszórók, bár a felvétel kizárólag automatikus szintszabályzással lehetséges. Azért egy műszert elhelyeztek rajta, ez egyszerre mutatja mindkét csatorna szintjét, kétségtelenül dekoratív darab.
     Ennyi bevezető után gyerünk, kapjuk szét gyorsan! A hátlapba süllyesztett 3 csavar oldásával ezt könnyedén meg is lehet tenni. Az előlap az üzemmódkapcsoló kihúzása után eltávolítható, a potmétergombokat és a sávválasztót nem is kell bántani. Elénk tárul a belső szerkezet. Első ránézésre is találunk hasonlóságot a TK 145-tel (ami ugyebár megfelel a lengyel ZK 145-nek). Ugyanaz a trafóval kombinált motor, csak itt a tranzisztoros áramkörökhöz illeszkedő szekunder tekercsekkel, ugyanaz a tekerőgombos üzemmódkapcsoló, bár ez is modernebb kinézetű. A felvétel-nyomógomb elhelyezése sokkal jobb, akár félkézzel is lehet indítani a felvételt.



     A gyorstekercselő mechanika is nagyon hasonló, csak itt most nem a tüskék mozdulnak el, hanem csodálatosképp a motor tengelye bólogat. A Tesla B5 - B100 tulajdonosok számára talán nem idegen megoldás.
     A motor tengelyére szerelt tárcsáról szíj hajtja a termetes lendkereket. Ez egy meglehetősen bonyolult kiképzésű alkatrész, mivel a két sebességnek megfelelően két különböző szíjhorony is van rajta, nem beszélve a szíjátdobást végző karmokról. A jobb oldali tüske is a fő hajtószíjról kap felcsévélő nyomatékot egy izgalmas közvetítőtárcsa útján. Tehát egy szíjat itt is sikerült megspórolni.
     A fékek kialakítása is érdekes, egy-egy damilból álló hurkot tekertek a tengelycsonkok tárcsáinak hornyába, ezt egy karon keresztül rugó feszíti ki. A karon elhelyezett vezetőn átvetett szalag gondoskodik az egyenletes feszítésről. Épp, mint a Tesla B70 - B90 család készülékeiben, csak ott valódi szalaghurkot alkalmaztak. Hasonló damilos megoldású a közlőtárcsa kuplungja is.
     A kombináltfejre ennek ellenére egy nyomófilcet is szerkesztettek, mint később látni fogjuk, erre talán szükség is van.
     Nézzük a mechanikai hibákat. A hajtószíjat jobban szemügyre véve rögtön feltűnik, hogy sűrűn végigrepedezett. Ez okozza a cincogást. Azon felül némi nyávogás forrása is lehet. Hogy a macska miért nem kapta el az egeret, az végül nem derült ki. A lényeg a szíjcserén van. Találtam is megfelelő darabot, a szervizutasítás pedig részletesen közli a procedúrát. Írhattam volna ceremóniát is. Amikor odaér, hogy az áramköri panelt is el kell távolítani, már nem hittem a szememnek. De tényleg szükség volt rá. Az új szíjat a szűk helyre különben nem lehet bepréselni!

     Túllendülvén ezen a rémálmon, következett az arretáló görgő javítása. A szerkezet még éppen a helyén volt, csak a műanyag palást szakadt miszlikekre. Egymásra tolt áttetsző benzincső-darabokat húzva a tengelyre, máris remekül működött.
     A nyomófilc szalagja a doboz aljában árválkodott. Nem volt érdemes megragasztgatni, újat vágtam ki műanyag fóliából. Egyébiránt az árnyékoló sapka felszerelése elég bénára sikerült, rendesen kóvályog össze-vissza, különösen a gép vízszintes helyzetében. Aztán egyszer csak elnyírja a fóliát. Így járt a saját készítésű darab is. Pedig úgy nézett ki, szükség van rá. Vagy talán mégsincs?
     A sebességváltás szíjátdobással történik. Elég precíz megoldásnak tűnik. Működik is rendesen.
     Az alapos tisztítás után csak annyi feladatom maradt, hogy a tüskéket egy-egy alátéttel meg kellett emelni. A szalag ugyanis kicsit súrlódott az orsók oldalán. Az emelés után ez a jelenség megszűnt.





     Vessünk néhány pillantást az elektronikára is. Az egész erősítőrendszer egyetlen nyomtatott lapon foglal helyet a doboz aljában. Két csavar rögzíti a fémvázhoz. Rajta van az összes mechanikus kapcsoló, ezek a szerelőlapról lenyúló bizgentyűkkel csatlakoznak a szerkezethez. Az elektromos összeköttetéseket - beleértve a tolópotmétereket - dugaszolható csatlakozókkal szerelték. Példás konstrukció!
     Az áramkörök javarészt szilícium tranzisztorokkal működnek, talán csak a végfokokban vannak germánium eszközök. A bemenő fokozatnak külön mikrofon-erősítői vannak, nem a szokásos csillapítom - visszaerősítem játék. Kár, hogy a felvétel csak automatával lehetséges. A korrekciós erősítők is önálló egységek, így a felvétel-kapcsoló sincs túlzottan elbonyolítva.
     A fejeket viszont irdatlan hosszú kábelekkel szerelték, ez a gép eséllyel indulhat a fődíjért a „ki tud hosszabb árnyékolt kábelt beépíteni?” című nemes versengésben. Egyébiránt a készülékben a fentiek miatt nincs sok tyúkbél. A szerelés sem bonyolult, eltekintve attól, hogy a sok kis mechanikus bigyót elég macerás visszadugdosni a kapcsolókba.

     Természetesen ezt a masinát is felszerelték automatikus szalagvég-kapcsolóval. Ez itt szerves egységet képez a hálózati kapcsolóval. Ha a szalagra ragasztott fémfólia zárja az érintkezőket, egy mágnes megszakítja az áramellátást.
     Összegzésként elmondhatom, hogy igen szimpatikus kis herkentyűhöz jutottam. Mint kizárólag lejátszásra használt „másodkészülék”, remekül bevált. A kétoldalt beépített hangszórókkal a műanyag doboz ellenére rendkívül jó hangja van. Különös figyelmet érdemel a szalagpálya tisztántartása, de ez is könnyen elvégezhető, mivel a fejbúra alsó része egy mozdulattal leemelhető.
     Elég sok szalagot meghallgattam. Feltűnt, hogy a 25-35 éves felvételek milyen jól szólnak még most is. A kivezérlés a műszer szerint igen jó, a magashangok is a helyükön vannak. Pedig fémdobozos tárolás vagy egyéb hókuszpókusz fel sem merült. Egyedül a Polimer „LH-Super” szalagokkal akadtak gondjaim. A végük felé eléggé tapadnak, a legvégén le is válik az emulzió. Méghozzá hatalmas darabokban! Ezek a szalagok új korukban sem tetszettek nagyon, sok volt a szintingadozás, kimaradás (drop out). De volt, hogy csak ezt lehetett kapni. Szerencse, hogy a szalagpálya egyszerűen tisztítható.
     Úgy húsz év múlva (ha megérem), szeretnék rendezni egy tesztet. Házilag írt CD-kkel. Vajon mennyit lehet még lejátszani belőlük? Azért a MiniDisc és a DAT nem volt rossz. A 10-15 éves anyagok minden további nélkül hallgathatók. Kár, hogy mára kiveszett mindkét formátum.
     Azóta tapasztaltam a plexi hiányának hátulütőjét is. A nyitott géphez a babák könnyedén hozzáférnek, a szalagot gond nélkül ki tudják húzni belőle.

Lap tetejére

<< Vissza

Kezdőlapra